Háromgyermekes édesanya, feleség, vállalkozó vagyok és több mint húsz éve járom az önismeret útját.
Közgazdász-logisztikus és marketing végzettségem mellett cégvezetőként mindigfontosnak tartottam a személyes fejlődést és az önismeret mélyítését, ezért számos képzésen vettem részt – elsősorban önmagamért, a gyógyulásomért, a saját utam megértéséért és a belső egyensúly megtalálásáért.
A tanulás, az élettapasztalatok és a saját megéléseim vezettek oda, hogy mentorként is támogassam azokat a nőket, akik nyitottak az önismeretre és hajlandók a változásért tenni és szeretnének közelebb kerülni önmagukhoz.
Saját tapasztalataimból merítve mutatok olyan eszközöket és lehetőségeket, amelyek segíthetnek megtalálni a belső egyensúlyt a mindennapok kihívásai között.
Hiszem, hogy a valódi változás akkor kezdődik, amikor időt szánunk önmagunkra, az olvasottakat és hallottakat beépítjük a mindennapi életünkbe, elcsendesedünk, és újra kapcsolódunk a természethez, a belső világunkhoz és egymáshoz. Saját életemben az ima, a meditáció, a természet közelsége, az önismereti munka, a mozgás segített át nehéz időszakokon, és ezekből a tapasztalatokból szeretnék továbbadni másoknak is.
Hiszem, hogy amikor egy nő időt ad magának a lelassulásra, a csendre és az önmagával való találkozásra, akkor olyan erőforrásokhoz kapcsolódhat, amelyek a mindennapokban ismegtartják.
Régóta foglalkoztat egy kérdés: lehetséges-e úgy ránézni önmagunkra és az életünkre, hogy ne a félelmeink, az emlékeink vagy a megszokott gondolataink vezessenek bennünket?
Az elmúlt három évtizedben sokféle utat bejártam. Számtalanszor megfordultam Indiában, különböző iskolákban tanultam, képzéseken vettem részt, tanítókkal találkoztam, és hosszú éveken át kerestem a választ azokra a kérdésekre, amelyek igazán foglalkoztattak. Minden találkozás és minden út formált valamit bennem. Mégis, idővel egyre világosabbá vált számomra, hogy a legmélyebb felismerések nem kívül születnek meg. Nem egy újabb tanításból, módszerből vagy mestertől érkeznek, hanem abból a csendes figyelemből, amikor az ember őszintén ránéz arra, ami éppen benne történik.
Miért olyan nehéz egyszerűen látni azt, ami van? Miért keveredik össze olyan gyorsan a valóság azzal, amit a gondolat hozzátesz: az emlékeinkkel, a félelmeinkkel, az elvárásainkkal vagy azzal a képpel, amelyet önmagunkról hordozunk?
Számomra erről szól az önismeret. Nem arról, hogy jobbá váljunk, hanem hogy tisztábban lássunk.
Ez a szemlélet a segítői munkámat is meghatározza. Nem érzem úgy, hogy nekem kellene megmondanom, mit tegyen a másik ember, vagy hogyan éljen. Sokkal inkább szeretnék vele együtt figyelni. Nemcsak arra, ami vele történt, hanem arra is, hogyan működik közben a gondolat, hogyan születik meg egy félelem, egy konfliktus vagy egy belső feszültség. Mert amikor valaki ezt maga kezdi el észrevenni, olyan felismerések születhetnek, amelyeket kívülről senki sem adhat át neki. Ezek nem az én felismeréseim lesznek, hanem a sajátjai. Éppen ezért tartom fontosabbnak a közös vizsgálódást, mint a tanácsadást.
Én is ugyanazzal az emberi működéssel találkozom nap mint nap, mint bárki más. Ugyanúgy észreveszem magamban a félelmet, a bizonytalanságot vagy azt, hogy a gondolat milyen gyorsan történeteket gyárt arról, ami éppen történik. Talán csak annyi a különbség, hogy számomra ennek megfigyelése lett az életem egyik legfontosabb kérdése.
Ehhez nincs szükség különleges képességekre. Elég az őszinte érdeklődés és a készség, hogy ítélkezés nélkül tudjunk ránézni arra, ami bennünk történik.
Azt tapasztalom, hogy amikor valódi, ítélkezés nélküli figyelem veszi körül az embert, könnyebbé válik meglátni azt, ami addig rejtve maradt. És ebből a felismerésből természetes módon bontakozhat ki a változás.